A legtöbb ember azokkal a tulajdonságaival azonosítja magát, amelyek elfogadhatóvá teszik őt a társai előtt, ezért a negatív oldalunk általában félszeg, alárendelt, és olykor még egy kicsit gonosz vagy szociálisan ügyetlen is lehet. Mivel el van rejtve, ezért folyamatosan erősödik, arra várva mikor törhet ki, mikor vesztjük el a kontrollt felette. Fájdalmas felfedezés az árnyékunkkal való találkozás, mivel az ember számára megrázó élmény saját legrosszabb oldalának megismerése. Ha mégis sikerül alázattal közelíteni hozzá, megismerni és elfogadni őt, akkor az ember képessé válik elfogadni saját magát, nem akar többé megfelelni másnak, csak saját magának, nem tagadja többé negatív tulajdonságait. Ez a kulcs más emberek megértéséhez is elvezet. Az árnyék mögé rejtett életenergiát nem ellenségnek kell tekinteni, hanem sokkal inkább tanítónak, aki megmutatja gyengeségeinket, illetve olyan rejtett energiatartaléknak, aminek felszabadításával több energiánk lesz az Élethez. Azon gondolkodunk, miért kerülünk újra meg újra ugyanabba a helyzetbe, miért vonzzuk be újra ugyanazokat az embereket, pedig szeretnénk már megszabadulni tőlük. Többek között azért sem sikerül kiseprűzni az életünkből őket (vagy ha mégis, rövidesen betölti a helyüket valaki más), mert a személyiségünkből sem tudjuk olyan könnyen kiseprűzni ezeket a negatív tulajdonságainkat. Mikor az emberek megtanulják megismerni és egy kissé megélni saját árnyékukat, akkor sokkal megközelíthetőbbek, természetesebbek, őszintébbek lesznek, kevésbé feszülnek, nincs szükségük az állandó kontrollálásra, és azt veszik észre, hogy már nem annyira zavarják őket mások kritikái, már nem érzik magukat megalázva, megszégyenítve, mert bár a környezet próbálkozik ilyen eszközöket használni, már nem hat rájuk, nem lehet bennük kisebbrendűségi érzést kelteni.